Az utasbiztosítás nem vonatkozik a légitársaságok csődjére

A légitársaságok csődjére nem vonatkozik automatikusan az utasbiztosítás, ehhez egy külön biztosítást is kell kötnie az utasoknak, de nyilvánvaló csőd esetén erre már nincs lehetőség – mondta Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke az MTI-nek szerdán.

A lemondási biztosítás nem a járattörlésre vonatkozik, hanem az utas lemondási lehetőségét biztosítja betegség vagy más indok miatt.

Malév-jegyekre azonban már nem köthető csődbiztosítás. “Amikor már ég a ház, nem lehet rá biztosítást kötni” – fogalmazott.

A már úton lévőknek a drágább utasbiztosításokban szereplő szolgáltatás nyújt védelmet, amely a járat kiesése esetén segít az utasnak. Csak azért azonban, mert valaki Malév-jegyet vásárolt, automatikusan nem vásárolt csődbiztosítást is – mondta Horváth Péter.
Példaként említette, hogy amikor a svájci légitársaság csődbe ment, akkor a légitársaságok szövetsége, a IATA segített – de nem ingyen – a világ repülőterein rekedt utasok hazaszállításában.

Egy hasonló helyzet elkerülésére hozott rendeletet a magyar kormány kedden. Összesen 2 milliárd forintot különített el arra, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vagy külföldön rekedő Malév utasoknak szükséges természetbeni segítségnyújtás anyagi forrásait biztosítsa. Azoknak is segítséget nyújtanak, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján, vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján, vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek.

Berényi János, a cég igazgatósági elnöke keddi sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott, hogy “az utasok többszörösen biztosítva vannak”, a Malév-jeggyel rendelkezők visszakapják pénzüket.

Az Európai Parlament még 2009-ben foglalkozott a légitársaságok csődjének helyzetével. Akkor az EP-képviselők úgy foglaltak állást, hogy azoknak az utasoknak, akik repülőjegyet vettek, de a légitársaság csődje miatt nem tudtak utazni, kompenzáció jár. Az EP ezért arra kérte a Bizottságot, vizsgálja felül a jogszabályokat, vagy javasoljon új intézkedéseket az utasok védelme érdekében. Az EP azt vizsgálja, van-e mód arra, hogy kompenzációs tartalékalapot hozzanak létre a légitársaságok által erre a célra összeadott pénzből.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke pedig az MTI-nek arról számolt be, hogy az utazási irodák változatlanul árulják a Malév repülőjegyeit. Ha probléma adódna a légitársaság működésével, az utazási irodák mindent megtesznek az utasok érdekében – jelentette ki.

A szervezet abban bízik, hogy a nyárra megoldódik a helyzet. Az utazási irodák ugyanis csak a nyári szezonban értékesítenek jegyeket a Malév charterjárataira. Nyáron hetente 10-12 járat közlekedik – tette hozzá.

 

Autókölcsönzés az interneten – Online autókölcsönző

Autókölcsönzés online


Autókölcsönzés az interneten – Online autókölcsönző
3 lépésben, könnyen és gyorsan megtalálhatja és lefoglalhatja az Önnek garantáltan megfelelő bérautót!

Nyaraláshoz és üzleti útra egyaránt megfelelő az autókölcsönzés Magyarországon, Európában és tengerentúlon, akár Ausztráliában is. Ön egyszerűen választhat kínálatunkból bérautót többek között Magyarország, Görögország, Spanyolország kedvelt nyaralóhelyeire és Európa, USA repülőtereire is.

Takarítson meg időt és pénzt, tájékozódjon és kérjen online árajánlatot kötelezettségek nélkül!